Ezekbe fektetne Európa legnagyobb eszközkezelője

2019.01.31. 21:01

Idén megszakadhat a tavalyi év egyik legnagyobb hatású trendje, a dollár erősödése – mondja az Amundi Asset Management. Európa legnagyobb eszközkezelője szerint ez jó hír a feltörekvő piacok számára, azonban vannak olyan területek, melyekkel érdemes lesz óvatosan bánni 2019-ben.

A 2019-es év egyik legfontosabb változása lehet 2018-hoz képest, hogy magunk mögött hagyhatjuk a dollár tavalyi emelkedő trendjét. Ez pedig igen jó hír a feltörekvő piacok számára – idézi a Bloomberg az Amundi Asset Management véleményét.

Európa legnagyobb eszközkezelőjénél úgy látják, a két legfontosabb fenyegetés (a dollár erősödése és az emelkedő amerikai kamatok) vagy elhalványult, vagy eltűnt – mondta Pascal Blanque, az Amundi vezető befektetője. Ebből pedig az következik, hogy megnyílt az út a feltörekvő piaci devizák erősödése előtt.

Feltörekvők előnyben

Az összesen 45 milliárd dollárnyi eszközt felügyelő Amundi csatlakozott ahhoz a körhöz, melyben úgy vélik, az enyhülő kereskedelmi feszültségek, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szigorításának lassulása egyaránt ahhoz vezet, hogy a feltörekvő piacok fölkapaszkodhatnak a kemény 2018-as évet követően.

Idén kifuthat a dollár erősödő trendjeForrás: AFP/Mark Wilson

Van azonban egy olyan tényező, amely újnak mondható, és elég komoly veszélyt jelent: a globális növekedés. A világgazdasági növekedés lassulásával kapcsolatos aggodalmak a feltörekvő piacok számára azt eredményezik, hogy olyan országok profitálhatnak a jelenlegi helyzetből, mint India, Oroszország vagy Chile, mivel ezek elég erős fundamentumokkal bírnak – teszik hozzá az Amundi elemzői.

Ezzel együtt az eszközkezelőnél kifejezetten kedvelik Kína, Indonézia, Csehország, Brazília, valamint Peru részvényeit és kötvényeit. Ezek az országok ugyanis elég magas hozamokat és vállalati profitnövekedéseket tudnak generálni, miközben a fenntartható adósságállományok mellett a fiskális és monetáris támogatások lehetősége is adott, ha beüt egy nehezebb időszak.

Kockázatok és jóslatok

A lista másik oldalán azok a piacok állnak, melyeket az Amundi inkább elkerülne. Törökországtól, Dél-Afrikától, illetve Argentínától a fizetőképességi és költségvetési állapotok miatt tartaná távol magát az eszközkezelő, de Argentínában és Dél-Afrikában (kiegészülve Nigériával) választások is lesznek a következő időszakban, ami szintén növeli az egyébként is meglévő kockázatokat.

A feltörekvő piacok éve lesz 2019?Forrás: EyePress News

A fentiek mellett Blanque jelezte, az Amundi azokat az országokat favorizálja, ahol a központi bankoknak még van mozgásterük ahhoz, hogy élénkítsenek. Kiemelte,

ha nem üt be a recesszió az Egyesült Államokban, akkor az USA gazdasági lassulása még jó hír is lehet, mivel ez arra ösztönözheti a Fedet, hogy levegye a lábát a kamatemelési gázpedálról, ami igen kedvező hír a piaci befektetők számára. Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus kapcsán Blanque kimondottan optimista hangot ütött meg, amikor jelezte, meglátása szerint a sokak által vártnál kedvezőbb végkifejlete lesz az összecsapásnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK