Itt a fordulat, újra 60 dollár alatt a kőolaj ára

2018.11.09. 14:48

Bekopogtatott a medve az amerikai olajpiac ajtaján. A WTI típusú nyersolaj úgy csúszott bele a medvepiacba, hogy mindössze öt héttel ezelőtt még közel négyéves csúcson állt. Az elmúlt időszak kilengései azonban mélyre nyomták az árfolyamot.

Pénteken már 60 dollár alá is lecsúszott a decemberi szállítású WTI típusú amerikai olaj hordónkénti árfolyama, miután csütörtökön 1,7 százalékos csökkenéssel lement 60,67 dollárig, amivel a kilencedik egymást követő veszteséges napot hozta össze a nyersanyag. Ezzel pedig a WTI már 20,6 százalékos mínuszban van az október 3-án elért csúcsához képest, vagyis medvepiaci tartományba csúszott – medvepiacról általában akkor beszélünk, amikor legalább 20 százalékot csökken az árfolyam a legutóbbi csúcsához képest.

Megérkezett a fordulat

Az október egyébként általában is komoly fordulatot hozott az olajpiacon, miután a nyersanyag nagyot ralizott az év megelőző időszakaiban. A korábbi drágulást jelentős részben az fűtötte, hogy a befektetők megijedtek attól, hogy a Donald Trump amerikai elnök újabb szankciókat vet ki Irán ellen. Ezzel együtt az amerikai palaolaj-kitermelés, illetve az USA erős gazdasági teljesítménye szintén feltornászta az árat – írja a MarketWatch.

Végül október 3-án a WTI felment 76 dollár fölé, míg a globális benchmarknak számító Brent megütötte a 86 dolláros árfolyamot. A Brent egyébként több mint 18 százalékos mínuszban van az akkori tetőponthoz képest.

A WTI típusú olaj hordónkénti árfolyamának idei alakulásaForrás: Investing.com

Mindez pedig azt eredményezte, hogy a Szaúd-Arábia által vezetett OPEC és szövetségesei (különösen Oroszország) úgy döntött, megemeli a kitermelését, elkerülve a szankciók esetleges kellemetlen hatásait. Az amerikai kormány egyébként ebben a hónapban nyolc országnak engedélyezte, hogy retorziók nélkül folytathassa – ideiglenesen – az iráni olaj importját.

A bika kimúlása

Az amerikai WTI olaj idén eddig 0,5 százalék körüli pluszban volt a csütörtöki záráskor, míg a Brent 6,1 százalékos emelkedést produkált eddig 2018-ban.

A csütörtöki medvepiaci zárás azonban arra utal, hogy október elején véget ért a bikapiac, lezárva ezzel a 324 napig tartó felfutást, amely 2017. június 21-én kezdődött. Ezzel egyébként az olajpiaci bika a leghosszabb menetelést produkálta azt követően, hogy 2015. január 28-án véget ért egy 350 napos emelkedési időszak.

Azzal, hogy az olaj belépett a medvepiaci tartományba, az újabb bikapiachoz arra volna szükség, hogy az árfolyam 20 százalékot izmosodjon a medvepiaci mélyponthoz képest. Mindazonáltal még szeptemberben érkezett olyan elemzés, amely megjósolta az amerikai olaj árfolyamának lehetséges bezuhanását, viszont arra figyelmeztetett, hosszabb távon további emelkedés jöhet a WTI piacán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK