Volt az a pénz, amiért megegyeztek az óriások

2015.10.13. 09:38

A folyamatosan emelkedő felvásárlási ár hatására a világ második legnagyobb sörgyártója, az SABMiller meghajolt az őket bekebelezni szándékozó Anheuser-Busch InBev 106 milliárd dolláros ajánlata előtt. A részvényesek örülhetnek a magas felvásárlási árnak.

A Bloomberg ma reggeli hírei szerint sikerült megállapodni a világ első kettő sörgyártójának, az AB InBevnek és az SABMiller-nek a fúzióról, igaz még a tegnap közzétett, részvényenkénti 43,50 fontos felvásárlási árhoz képest is még egy picit feljebb. Az új fejlemények szerint 44 fontos árnál ráztak kezet a felek, ami 69 milliárd fontos (106 milliárd dollár) árat jelent, ami

bőven benne van minden idők 10 legnagyobb fúziójában,

az viszont szinte biztos, hogy a megegyezés a valaha volt legnagyobb vállalati akvizíció a brit gazdaságtörténetben.

Egyre nagyobb volt a nyomás

A felvásárlási harc szeptember közepén éledt újra, amikor a belgiumi központú AB InBev 38 fontos részvényenkénti felvásárlási ajánlatot tett az SABMillerre, amely a világ második legnagyobb sörgyártójának számít az értékesítési árbevétel alapján, és olyan márkák tartoznak hozzá, mint a Peroni, Grolsch és a Pilsner Urquell (de a magyar Dreher is). Akkor sem ezt, sem a később megemelt ajánlatot sem fogadta el az SABMiller menedzsmentje, de ahogy növekedett az ár, úgy remegett meg egyre jobban a tulajdonosok keze. 

Az AB InBev ajánlata nem kötelező érvényű, a brit törvények szerint a konszernnek október 14-ig kell kinyilvánítania "szilárd szándékát" az ajánlattételre, ellenkező esetben hat hónapig nem tehet új ajánlatot. Ugyanakkor már most azt olvasni, hogy a cégek 2 hetes hosszabbítást kértek annak érdekében, hogy egyeztessenek a részletekről.

Ráadásul az AB InBev 3 milliárd dolláros díjat fizet a belgáknak abban az esetben, ha a versenyfelügyeleti hatóságok mégsem adnák áldásukat a fúzióra. 

Úgy tűnik, sikerült megegyezésre jutni a világ két legnagyobb sörgyártójánakForrás: AFP/Joe Raedle

Konszolidációs hullám a sörgyártásban

Elemzők szerint a tranzakció a globális söripari konszolidáció végjátéka lehet, miután a "négy nagy", az AB InBev, a SABMiller, a Heineken és a Carlsberg már világméretekben lefedik a piacot, és a világ sörtermelésének több mint felét adják. Ha létrejön a fúzió, akkor a közös vállalatóriás a világ 30 legnagyobb sörpiacából 24 esetben első vagy második pozícióban lenne. 

A fúzióval az Euromonitor felmérése szerint az új konszern a globális sörpiac 30 százalékát tartaná kézben, 

jóval megelőzve a 10 százalékos piaci részesedéssel bíró Heineken NV-t. A holland vállalat is erősíti pozícióit, mintegy 700 millió euróért megvásárolja a brit Diageo szeszipari konszern söripari részlegét. A mostani árazások szerint a közös cég piaci értéke akár 280 milliárd dollár (az éves magyar GDP kétszerese) is lehet. Az egyesült cég erős jelenléttel bírhatna a feltörekvő piacokon, hisz az AB InBev jó pozíciókkal rendelkezik Dél-Amerikában, míg az SABMiller Afrika-szerte értékesít, de az amerikai piacon akár 70 százalékos részesedést is elérhetné.

A részvénypiac megörült a híreknek

A folyamatosan emelkedő felvásárlási ajánlati árak már így is pezsgést hoztak az SABMiller részvényeinek piacára az elmúlt 4 hétben (az első ajánlat még 29-30 font környékén érkezett), a most bejelentett megegyezés hírére ma is 8-9 százalékos pluszban mozognak a célpont részvényei. De az AB InBev papírok is emelkedést mutatnak a brüsszeli tőzsdén, a kezdeti 4 százalékos plusz viszont folyamatosan olvad.

Az SABMiller részvények árfolyammozgása év eleje ótaForrás: Investing.com, Investor.hu

 

Az AB InBev részvények árfolyammozgása év eleje ótaForrás: Investing.com

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK