Fura eladások miatt esett az arany

2013.05.20. 13:21

Pénteken ismét rossz napja a volt az aranynak és emiatt a világ egykoron legnagyobb tőzsdén kereskedett befektetési alapjának, a GLD Gold Trust Sharesnek árfolyamának is. A Barron's értesülései szerint pénteken amerikai piacnyitás után nem sokkal 17 tonnányi aranyat dobtak piacra a COMEX tőzsdén, ami komoly eladási pánikot váltott ki és végül az április 15-i mélypontja alatt zárt a GLD ETF.

Keserves napokon vannak túl azok a befektetők, akik az elmúlt napokban arra számítottak, hogy az arany az áprilisi lokális mélypontját követően ismét emelkedő pályára áll a nemesfém, majd ismét a korábbi csúcsok felé veszi az irányt.

Az arany nyolc napja esik folyamatosan, megszakítás nélkül és egyre közelebb van az április 15-i mélypontjához, melyet viszonylag gyorsan, két nap leforgása alatt ért el. Április közepén ugyanis a nemesfém nagyjából 200 dollárt veszített az értékéből rendkívül rövid idő alatt. A Bianco Research-nél dolgozó Howard Simson azt írta a Barron's szerint, hogy az ilyen mértékű arany zuhanásnak az esélye egy az 20 ezer milliárdhoz. Az amerikai gazdasági lap úgy tudja, az áprilisi mélyrepüléskor a tőzsdére nagyjából 300 tonnányi aranyat borítottak (ennyi cserélt gazdát), mely az óriási esést okozta.

Piaci információk szerint pénteken ismét nagyobb mennyiségű aranyat öntöttek a befektetők a COMEX (az arany határidős kereskedésének jelentős része ezen a tőzsdén zajlik) tőzsdén az amerikai piacok nyitása után nem sokkal 17 tonna nemesfémet borítottak a vevői oldal nyakába, ami miatt a májusi lejáratú arany 1,6 százalékot, míg az arany mozgását lekövető GLD Gold Trust Shares pedig 2,25 százalékot veszített értékéből.

Érdekesség, hogy az GLD ETF 2011 őszén a világ legnagyobb tőzsdén kereskedett befektetési alapja volt, amikor az arany történelmi csúcsot ütött, és ezzel időlegesen az S&P 500 indexet leképező SPDR S&P 500 ETF-et is megelőzte.

A Barron's opciós specialistája, Steve Sears arról számolt be, hogy komoly mennyiségben vásároltak olyan put opciókat, melyek pénteken futottak ki és 132-es lehívási árral rendelkeztek a GLD ETF-re vonatkozóan. Amennyiben az opció 132 dollár alatt zár, úgy a put opció vevője profitra tud szert tenni, ha az opció díja nem volt magasabb, mint a záróár és a lehívási ár közötti különbség. A spekulánsok minden bizonnyal nyereségesek voltak, ugyanis pénteken 131 dollár körül fejezte be a napot a GPD ETF. 

Nem kell még temetni az aranyat

Charles Nenner szerint a mostani arany áresés a hosszú távú emelkedő trend korrekciója, így nem kell temetni még a nemesfémet. Nenner, aki hedge fundoknak, befektetési alapoknak ad tanácsot azt nyilatkozta a Barron's-nak, hogy még most korai az aranyból vásárolni, mivel 1284 dollárig is lecsúszhat az árfolyam. Júniusban érheti el a mélypontot az arany Nenner szerint, aki egyébként 1900 dolláros árszinten kiszállást javasolt.